13.Beszélgetések

Sziasztok! Borzalmasan sajnálom az előző Friss-el történő problémákat. El se tudjátok hinni, hogy szégyellem magam miatta:’(Szeptembertől kollégista leszek, így szükségem van egy olyan segítőre, aki nem mer, vagy nem szeretne egyedül blogot írni, és szívesen folytatná velem a történetet. Mivel én csak hétvégenként jutok a géphez. Ő lenne az én (bétázóm, ötletadóm és Alice mellett a design erem is) így mindenki jól jár. Hamarabb lesznek frissek. Sőt még izgalmasabb lesz 1-1 fejezet (nem kell annyiszor hallgatnotok az én butaságaimat, amit a fejezetekbe beleírok.

13. Beszélgetések.

Hát apám már a rendőrőrsön volt Becky meg majdnem leszedte a fejemet.

Sajnálom. Nekem kellett volna figyelnem az időt. Igazán sajnálom.

Nem te tehetsz róla. Mostanában Rebeca olyan undok, mintha titkolna valamit.

Lehet.

Te tudsz valamit. –nem válaszolt. –Edward ki vele. Mond meg!

Tegnap mikor a parkba érted mentem láttam, hogy Renée meg Phil hazajöttek.

Igen? És ehhez mi köze van Becky-nek? – megint nem felelt. – Edward válasz várok. Most! Kérlek, mond el!

Nos, tudod, hogy Rebaca hol volt, mielőtt hazaért volna?

Állásinterjún. Nem?

De, és te azt tudod, hogy hol?

Nekem nem mondott semmi, csak, hogy másik városrészen lesz és későn jön majd haza, de semmi egyebet. Ja, meg nem engedte, hogy Charlie elkísérje.

Valójában kétsaroknyira volt az állásinterjú, Renée-ék, de erről anyukád semmit nem tudott. Csak Phil volt otthon.

Szóval arra célzol, hogy lehet, megcsalja Phil anyut? Becky meg aput?

Én nem vagyok benne biztos, ennek még néz utána, vagy én is megtehetem, ha gondolod.

Közösen kell végigcsinálnunk.

Kell?- kérdezte ravaszul, s vadul megcsókolt. Rám dőlt az ágyon, s én is visszacsókoltam, vártam a határt mikor állj, t parancsol, s mintha a gondolatomban olvasna felült. Szomorúan biggyesztettem le az alsó ajkamat.

Szeretlek!- suttogtam a fülébe.

Én is!- duruzsolta ő is vissza nekem.

Mért kell az, ha meglátlak, rám nézel, hozzám szólsz, hozzám érsz, megcsókolsz, akkor a szívem ki akar esni a helyéről? Persze gondolom mindezt úgy, hogy te nem is tudsz róla! hmm?

Honnan gondolod, hogy nem tudom?

Mért tudod? Honnan?

Nekem tökéletes hallásom van.

És még a szívdobbanásomat is meghallod?

Persze! S imádom, hogy ha meglátsz, rád nézek, hozzád szólok, hozzád érek, megcsókollak, akkor a szíved ki akar esni a helyéről!- duruzsolta a fülem be.

Imádom ezt.

Mit?- nézett rám ártatlanul. S megint duruzsolni kezdett a fülembe. - Ezt? Vagy ezt? – S csókolgatni kezdte a nyakam- Vagy ezt?- S enyhén megcsókolt, visszacsókoltam.

Nem tudok dönteni, melyiket jobban. - kuncogtam fel. Kuncogásomat nem hagytam volna abba, de ásítottam. Edward felállt. – Ne menjél, kérlek! Vagy neked is aludnod kell?

Én nem tudok aludni.

Soha?

Soha.

Ne menj akkor el.

De aludnod kell.

Maradj itt. Olyan meleg van nélküled. – kiszálltam az ágyból és behúztam magam mellé. A kezét magam köré csavartam és ráfeküdtem a mellkasára. Pillanatok alatt elaludtam. Álmomban ugyanazt álmodtam, mint régen álmodtam egyszer. A rétünkön voltam, de most egyedül. Anyu meg apu nem volt velem. Eleredt az eső. Bementem egy házba, pontosabban valami hatalmas palotába. Egy bálterem volt az ajtó túloldalán. Edward már várt rám.

Végre megjöttél!

Edward?

Igen?

Edward vigyázz! – De késő volt. Mike rávetette magát. Pont be akart egyet húzni Edwardnak, de szerelmem lelökte magáról. Talán túl erősen, Mike mikor felállt üvöltve egy késsel rohant Edward felé. Mikor bele akarta döfni Edwardba felkeltem. Felültem az ágyon hirtelen.

Edward!- suttogtam.

Igen?

Jól vagy?

Már mért ne lennék jó?

Csak- visszafeküdtem- álom volt. Semmi több. Csak álom. - suttogtam magamban. Rettenetes volt.

Mit álmodtál- kérdezte kétségbe esetten.

A rétünk…- folytattam volna tovább, de a könnyeim záporozni kezdtek. Szörnyek éreztem magam azzal a tudattal, hogy, ha én sírok, akkor neki is fájdalmat okozok. Szörnyű, önző egy alak vagyok. Mély levegőt vettem, próbáltam visszatartani a sírást. A harmadik nagy levegővétel után már igazán belejöttem a lélegzésbe, de sajnos a könnyeim záporozása nem hagyta abba. Edward egy dalt dúdolt a fülembe. Gyönyörű volt. Az én altatóm. –Ez mi?

Nem tudom.

Gyönyörű. – A dal segítségével el tudtam aludni. Nem álmodtam semmit. Reggel apu ébresztett fel.

Bella! Hasadra süt a nap! Ébresztő! Suliba kell menned! Lekésed a második napodat.

Apu?

Igen?

Hány óra?

Hú… ha te azt tudnád, biztos nem fetrengenél itt. – Ijedten felpattantam. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára.

Jesszusom!- 10 percem volt arra, hogy induljon a villamos. Gyorsan felpattantam, belevágtam a könyveket a táskámba, megfésülködtem és felöltöztem, fogat mostam s útközben egy müzli szeletet rágcsáltam. Éppen elértem a villamost. A napom szintén unalmasan telt. Mikor hazaértem letettem a táskámat az ágyamra. Elhatároztam, hogy megírom a házimat. Hamar kész lettem, úgy döntöttem sétálok egyet a parkban, ahol tegnap találkoztam Edward-dal. Már sétálhattam ez ideje, mikor abban reménykedtem, hogy meglátom Őt. És egy kanyar után ott volt.

Azt hittem már nem jössz! – mondta.

De itt vagyok. – s egy teljesen ismeretlen kocsi felé húzott. – Ez meg mi?- kérdeztem kitágult szemekkel.

Kellett egy sötétített üvegű kocsi, ha Phoenixben feltűnés nélkül szeretnék mászkálni. Na de gyere, most vigyázni fogok, hogy időben hazaérj. És holnap elmehetünk Rebeca után nyomozni.

Köszönöm.

Edward szemszöge:

Mikor beültünk az új kocsimba, beletapostam a gázba. Rohantam az itteni házunkhoz, ami egy közeli esőerdő közepén fekszik. Esme, Carlisle és Alice elmentek vadászni, így egyedül lehettünk a házban. Mikor bekísértem a nappaliba váratlan kérdést tett fel Bella.

Hogy lehet megölni egy vámpírt?- kérdezte egy kicsit félve.

Nehezen.

Keresztel? Napfénnyel? Ezüst tőrrel?

Nem. Ez csak mese. Minket tűzzel lehet csak megölni.

A napfényben tegnap mért csillogtál, mint egy gyönyörű gyémánt szobor?

Minden vámpír csillog ilyenkor. – s ilyenkor egy hatalmas fehér fényt világította be a nappalit. Felnéztünk mind a ketten, mintha az ég nyílt volna meg...