Telihold 5.fejezet

A hír


- Hogy én meg Mike?- ne nevettess… Aztán ásítottam, ezzel az agyam utasítást küldött a szerveimnek, hogy ideje takarodót fújni. Elbúcsúztam Edwardtól, majd elmentem.
A hétvége elég unalmas volt. Vasárnap este kimentem a rétemre, vagyis a rétünkre. Ő nem volt ott. Hétfőn későn értem be a suliba .Leparkoltam indultam volna a biosz terembe de Angela jött velem borús arccal.

- Bella. Bella. Bella! Halottad?
- Mit Ang?
- Edward és az anyja karamboloztak tegnap este. Az anyukája rögtön meghalt ő pedig kórházban van.
Nem tudtam mit mondani , teljesen lebénított a tudat, hogy Edward meghallhat. Bementem biológiára, de Egész nap szellemnek éreztem magam. Ebédnél mindenki csendben volt, csak Jess csacsogott valamit, de arra nem figyelte, hogy mit. Délután csak feküdtem és sírtam nem tudtam mit tenni pedig a világon a legfontosabb személye számomra az intenzíven feküdt. Úgy éreztem szétesek mintha hiányzott volna belőlem egy darab. Sírás közben elaludtam. Álmodtam egy nagy falak nélküli fehér helyen voltam, mint a mennyország. Ott álltam Edwarddal szemben. Néztem őt ,ő meg engem aztán kezdett távolodni és halványodni aztán eltűnt. Mintha hasba rúgtak volna úgy rogytam le a földre…



Kopogtak.
- Bella bejöhetek? Kérdezte Rebeca.
- Egy pillanat- mondtam, miközben alig bírtam ki, hogy el ne bőgjem magam. Gyorsan letöröltem a szemem és amilyen gyorsan csak tudtam lekapartam az arcomról a rászáradt sós könnycseppeket. Majd lehűtöttem az arcom, hogy Becky még véletlenül se vegye észre a rajta rejtőző pirosságot.
- Most már bejöhetsz.
- Most hallottam mi történt. Charlie mondta, hogy Edward állapota rosszabbodott.
Mintha a kést forgatnák bennem olyan érzésem támadt.
- Jól vagy Bella?
- Persze - hazudtam- csak szeretnék egyedül lenni egy kicsit, ugye nem baj?
- Dehogy, csak pihenjél.



Másnap elindultam az iskola felé. Mikor odaértem megláttam, hogy mindenki szomorú. Odamentem hozzájuk és már-már hisztérikusan kérdeztem, hogy mi történt!
-Bella!- ugrott zokogva a nyakamba Angela. Vajon mi történt?- Bella! Bella! Te még nem hallottad? Edward meghalt!- mi? De nem! Nem az nem lehet! Nem Bella, csak félrehallottad! De nem mi?
-De nem az nem lehet!- mondtam zokogva. - Mi? Nem! Ang mondd azt, hogy ez nem igaz! Mondd!- ráztam meg a vállát.
-De, nyugi Bella! Minden rendben! Semmi baj nem lesz!- akart megvigasztalni Ben.
-De Ben! Mi az, hogy minden rendben? Meghalt! Nem ez nem lehet! Nem!- majd zokogás roham tört rám. Kitéptem magam Angela szorító karjai közül de Bené megfogtak. Annyira ideges voltam, hogy nem akarnak hazaengedni. S csak düh volt bennem. Mérges vagyok magamra, mert szeretem. Igen szeretem. Mérges vagyok az orvosokra, mert nem mentették meg! Mérges vagyok Edwardra, mert meghalt! Mérges vagyok Benre, mert nem enged el. Mikor ezt kigondoltam Ben mellettem leesett a földre, mint aki nincs magánál, vagy aki megbénult. Mikor megláttam minden haragom elszállt. Ben is magához tért.
-Mi történt Ben?- kérdezte Angela.
-Nem tudom. Bellát fogtam, aztán, most itt vagyok.
-Azonnal be kell vinni a korházba!- kiabáltam Ang-ra.
-Rendben, menjünk az én kocsimmal!- mondta idegesen Ang. Beszállt Angela a vezetőüléshez, maga mellé ültette Bent. Én a saját kocsimmal mentem. Jess velem akart jönni, de már pont elegen lógunk az iskolából, nem kell még Jessica is. Mikor odaértünk, bementünk és szóltunk a portásnőnek. Azonnal hívott egy orvost aki alaposan kivizsgálta Bent.
-Szerencsére a barátotoknak nincs semmi baja. De bent kell tartanunk éjszakára.
-Rendben. - mondtuk egyszerre. Én elbúcsúztam Angtól, és kisétáltam. A kocsimba ültem. Lassan beindítottam a motort és elhajtottam. Mikor hazaértem senki nem volt otthon. Bementem a szobámba és megcsináltam a házit. Nem volt nehéz. Unatkoztam, de nem volt energiám kimenni a rétünkre. Vagyis most már az én rétemre. Erre a gondolatra hullani keztek a könnyeim. Majd valaki kopogtatott. Letöröltem a könnyeim és kiszóltam.
-Tessék?
-Bella kicsim bemehetek?- kérdezte Charlie.
-Persze apu gyere csak!
-Bella, valami nagy meglepetésem van számodra…